hírek az érme másik oldaláról

A Fiatal Írók Szövetsége, a Hírcsárda és Tacskó Muki közös pályázata álhíreket generáló őrülteknek és szenteknek.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Légy Része: Mi történik Diósjenőn?

2010.12.09. 03:09 - a putnoki halottlátó

Címkék: vár álhír kincs diósjenő várkastély rablólovag

Diósjenő község közepén van egy terület, amelyre már közel 30 éve nem építenek. Pedig a telek elhelyezkedéséből adódóan kiválóan alkalmas közösségi színtérnek, közösségi ház építésére. Mégis valami titok lengi körül. Ennek a titoknak egyik tulajdonosa köthető a helyi önkormányzathoz, hiszen nem hogy nem épül semmi, de egy helyi fiatalok által megírt és a bírálat során nyertesnek minősített, közel 500 ezer euró összköltségvetésű projekt végrehajtását utasították vissza.
 

E projekt következményeként erre a területre épült volna egy látogatóközpont, így a területet meg kellett volna bolygatni.
Az elutasítás indoklásában többek között hivatkoztak egy pincére, amely nincs feltárva így nagy költség lenne annak megszüntetése. Tény, hogy a területen ez előtt 30 évvel még 3 lakóépület állt. Régi, vályogból épült parasztházak. Tudvalevő, hogy ilyenek alá nem építettek pincét, már csak azért sem, mert a településhez közel egy Szőlő hegy nevezetű domb áll, amelyen egy 3 emeletes pincesor található. Már évszázadok óta minden portához tartozott egy-egy pince, présház. Mivel az említett pincét nem tárták fel, így arra nincs bizonyíték. Továbbá a volt tulajdonosok leszármazottai sem emlékeztek sem pincére, sem más veremre.
Ugyanakkor az említett pályázat előkészítésekor a pályázat megírói bejárták a területet és találtak két ásott kutat is. Ezeknek az érdekessége, hogy bár elég közel voltak egymáshoz, bennük a vízoszlop magassága nagymértékben eltér. Éppen, a feltételezett pincéhez közelebbi kútban volt a sokkal alacsonyabb vízoszlop.
Hogy mitől furcsa a történet? Az önkormányzat 2009-ben vásárolt egy épületet melyet szándék szerint tájházzá alakítanak. Nagy erőkkel kezdődtek meg a munkák, bár visszagondolva, az önkéntesek csupán a kertben kaptak feladatot. A belső munkálatokat csupán néhány ember végezte és csak az ún. tiszta szoba és a konyha lett felújítva. A vakolat eltávolításra került, a régi padlókat felszedték. Majd a falakat hihetetlen gyorsasággal újra vakolták, a padlót újra burkolták. Aztán a további munkák hirtelen megálltak, a többi helyiséghez szinte hozzá sem nyúltak – pénzhiányra hivatkozva.
Egy idős önkéntestől, aki mégis bejutott az épületbe a munkálatok alatt, érdekes információk kerültek ki. Mikor belépett a házba, a falakon vakablakokat látott, melyeket sem a felújítás előtt sem utána nem lehet látni. Gödrök voltak a padló helyén is, melyeken látszott, hogy nem új keletűek. Továbbá egy asztalon régi dokumentumokat látott. Néhányba betekintett, de nagyon rossz állapotban voltak, helyenként olvashatatlanok. Egy valami mégis kiderült. A dokumentumok az egyik olyan családról szóltak, amelynek akkoriban éppen azon a területen volt a házuk, ami már 30 éve beépítetlen.  
Tovább sajnos nem tudta olvasni az írásokat, mert az addig üres épületbe visszaérkeztek a felújítást végzők, akik bár udvariasan, de határozottan kiutasították az épületből.
Azóta a dokumentumok nem kerültek elő. Az érintettek úgy tájékoztatták az érdeklődő helytörténészeket, hogy a felújítás alatt az amúgy is igen rossz állapotban lévő dokumentumok tönkre mentek – egy véletlen baleset folytán mész ömlött rájuk.
Azóta olyan hírek keltek szárnyra, hogy több éjjel néhányan ismeretlen embereket láttak a területen – egyesek szerint – fémdetektorokkal vizsgálódni.
Az idős önkéntes szerint az egyik írás említette az azóta már elpusztult Kámori vár egykori urát. Ebben a várban a régi elbeszélések szerint egy rablóvezér volt az úr, aki hatalmas kincsekre tett szert működése alatt. A kincseket már sokan keresték a Börzsöny hegységben lévő Kámor hegyen található lyuk környékén. Az egyik monda szerint egy helyi fiatal társaság megtalálta, de ez soha nem derült ki, hogy igaz-e. A társaság tagjai valamelyik világháborúban katonáskodtak és a többségük meghalt.
Azóta is érintetlen a falu közepén található terület. Az önkormányzat semmilyen hivatalos tájékoztatást nem ad, feltételezésnek minősíti a faluban forgó híreket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pallerozottelme.blog.hu/api/trackback/id/tr172497169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fifpro1000 2010.12.09. 17:14:19

Ez egy kiváló álhír, csak gratulálni tudok a megalkotójának! Mindenesetre néhány apró részlet ismerete nélkül ezt lehetetlen lett volna megírni, így marad az összekacsintás, meg az itt élők elszontyolodása a visszaadott pályázat miatt.