hírek az érme másik oldaláról

A Fiatal Írók Szövetsége, a Hírcsárda és Tacskó Muki közös pályázata álhíreket generáló őrülteknek és szenteknek.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Toller Ede: Megalakult az MSZP Demokratikus Koalíció platformja

2010.12.13. 22:50 - SZAVICS

Címkék: mszp gyurcsány demokratikus

Megalakult az MSZP Demokratikus Koalíció nevű új platformja pénteken Budapesten; a szerveződést Gyurcsány Ferenc volt pártelnök-miniszterelnök vezeti.

A platformba belépő szocialista párttagok internetes szavazatai alapján alelnöknek Vitányi Ivánt és Molnár Csaba volt kancelláriaminisztert választották az alakuló rendezvényen, amelyen bejelentették azt is, hogy a szerveződésbe eddig 2.400-an jelentkeztek felvételért.

A Szent István parkban felállított sátorban több százan gyűltek össze, köztük szocialista politikusok, jelenlegi és volt országgyűlési képviselők.

A platform alakuló eseményén részt vesz Mesterházy Attila pártelnök is. Az elsőként felszólaló Vitányi Iván ezzel összefüggésben úgy fogalmazott: ez jelképezi, hogy "együtt vagyunk, de nem jelenti azt, hogy nem kritizáljuk egymást".

A rendezvényen közéleti személyiségek is megjelentek, köztük Vágó István televíziós műsorvezető, Farkasházy Tivadar humorista, újságíró, Bálint György kertészmérnök.

A bejegyzés trackback címe:

https://pallerozottelme.blog.hu/api/trackback/id/tr922514311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.