Csöng az óra. Lenyomom. Csöng. Lenyomom. Mindjárt földet érek, és eldöntöttem, hogy egyszer kivárom a becsapodást. Csöng. Még félálomban el kezdem tekergetni rajta a gombokat, közben koncentrálok, hogy fel ne ébredjek. Csöng. Megadom magam. Felülök az ágyban, és undorodva nézek az órára. Hallgat, mint a sír. De valami csöngött. Hallgatózok.
Ismét egy eltévedt tücsök. Morogva elkezdem keresni, persze rögtön megnémul és nem találom sehol. Kimegyek kávét főzni, behozom az újságot, rágyújtok. Minden mozdulatommal erőszakosan próbálom megcáfolni, hogy ez a napom már el van cseszve. Kinyitom az ablakokat. Szégyenlősen lopózik be a napfény, még nincs benne a déli agresszívitás.
Kinyitom az újságot. Olvasom, de nem értem a szavakat. A gazdasági mellékletet összegyűröm, nagyon gyenge lábakon állok, ezt is nem hagyom belémpofázni. Az apróhirdetéseket olvasom, amikor megakad a szemem, egy gyászjelentésen. Meghaltam. A nevem, életkorom, a lakóhelyem ... minden stimmel. Kiesik a cigaretta a számból. Ez még kellett ehhez a naphoz, gondolom, és veszem a telefont, hogy felhívjam az anyámat, nehogy az újságból tudja meg, hogy meghaltam. Erőltetetten mosolygok, de a kávé összemegy a számban. Nem veszi fel. Kezdek ideges lenni, találomra csöngetek meg számokat a telefonkönyvemből. Senki. Mi a fasz van ma? Újra megnézem az újságot. Hirtelen haltam meg. Idióták. Bekapcsolom a számítógépet. Kiírom a facebookra, hogy “meghaltam hirtelen”, nagyon jó móka lesz. A facebook nem enged belépni, azt mondja, hibás a jelszó.