Furcsa, furcsa nyár ez az idei itt Budapesten, furcsa városlakók figyelik riadtan, valami nincs rendben vele, tudja mindenki, mégis, mintegy hallgatólagos közmegegyezés eredményeként nem beszélnek róla. Nem mernek vele szembesülni, mintha nem válhatna valóságossá addig, míg ténylegesen ki nem mondatik.
Furcsa, furcsa nyár ez az idei itt Budapesten, furcsaságának lényege pedig, mitől furcsasága megkérdőjelezhetetlen ténnyé válik, az, hogy tulajdonképpen: nincs.
Az, ami nyárként meri hirdetni magát, sokkal inkább tél, latyakos, fogvacogtatós, taknyos és fejfájdítós tél, és, ha valamitől egy nyár furcsának nevezhető, az egészen biztosan az, hogyha tél.
Januárban az állapotok még nem voltak szokatlanok, vagy nyugtalanítóak, az alapvetően sanyarú sorsába beletörődni hajlamos lakosság nem panaszkodott. Nem tavaszodott ki minden figyelmeztetés nélkül, az átlaghőmérséklet öt fok alatt maradt, az életveszélyesen gyönyörű jégcsapok nem párologtak el a házak ereszcsatornáiról, nem folytak maguk alá a szorgos gyerekkezek által életre keltett hóemberek, a télikabátok nem váltak feleslegessé, és nem tisztultak ki a lázas nedvekkel telített arcüregek sem. Az állapotok nem voltak szívderítők, mégis: legalább nem leptek meg senkit. Az emberek nyugodtak maradtak még februárban is. A kizökkentség akkor kezdett nyilvánvalóvá lenni, mikor az előbb leírtak nem következtek be márciusban, áprilisban, sőt, májusban, júniusban és júliusban sem.
Márciusban a legtöbben még minden további nélkül mertek panaszkodni, nem számított kínos társalgási témának az időjárás, nem meresztettek ideges, rémült, vagy feldühödött szemeket szeretteik azokra, akik meg merték kockáztatni, hogy megemlítsék: valami nem stimmel. Márciusban kipirult arcú családok korcsolyáztak a Duna jegén, részeg horgászok lékekből ráncigálták ki mirelit halaikat, a hajóforgalom megbénult, japán turisták méregdrága kamerákkal, mély átéléssel dokumentálták az eseményeket. Márciusban enyhe zúgolódást keltettek a hírek, melyek szerint a Margit sziget környékén többen pingvineket véltek felfedezni, akik láthatóan fáztak, és tanácstalanul nézegettek körbe, mintha maguk is éreznék: nincsenek jó helyen. Áprilisban a „Jézus Szíve Partizánbrigád” nevű félkatonai szervezet tagjai a Parlament elé vonultak „Adjátok vissza a naptejemet”, „Miért van még mindig itt a tavalyi hó”, valamint „Meleg magyar a jó magyar” feliratú transzparenseket lobogtatva, az időjárás azonnali leváltását követelve. Az időjárás ügyet sem vetett rájuk. A Városligeti műjégpályát ideiglenesen bezárták, mivel ekkorra korcsolyázás céljára a nagyobb közterületek bármelyike tökéletesen megfelelt. A kereskedelmi rádiók zenei kínálata jelentősen megcsappant, mivel játszási listájukból a közhangulatra való tekintettel minden olyan slágert, melyben előfordult a „Nyár” szócska, törölni voltak kénytelenek. A zenei kínálat nyolcvan százaléka esett áldozatul ennek a döntésnek. Egyes peremkerületek lakói házaik kéményeire plasztikgólyákat helyeztek, valamint gondosan elrejtett hangszórókból fecskehangokat sugároztak. Az emberek fáztak, de nem merték mondani. Fáztak, de érezni sem merték. A teljesen nyilvánvaló baj olyannyira megijesztette őket, hogy inkább barátkozni akartak vele.
Aztán ez a félelem egyre csak fokozódott és fokozódott, minden nappal egyre erősebben, egészen addig, míg az általános tétel bizonyításaként mindenki hozzá nem szokott annyira, hogy lassan észre se vegye. Ahogy minden, állandó jelenlétével ez a rettegés is érzékelhetetlenné vált, újdonsága elmúltával ingerküszöb alattivá lett, mindenki érezte, mégis, lassan kikerült az érdeklődés középpontjából. Szükségállapot nem került kihirdetésre, a pánik nem teljesedhetett ki.
És a napok csak teltek csendesen, és nem történt semmi, bár az emberek gyanakodva méregették egymást az utcákon, néhányan mélyen gondolkodóba is estek, nem szokott-e.valami másképp lenni ilyentájt, senki nem mert hangosan panaszkodni, mert attól félt, talán megbélyegeznék, hogy őrült, vészmadár, és, mint ilyen, nyilvánvalóan az ő keze van a dologban. Teljes kushadás volt az uralkodó viselkedési forma. Aigner Szilárd tüntetőleg rendszeresen rövidnadrágban jelent meg nyilvános helyeken, míg súlyos takonykórt, hörghurutot és tüdőgyulladást nem kapott, mert akkor meghalt. Már senkinek nem volt kedve kipirult arccal korcsolyázni, a horgászok a hideg miatt túl gyorsan kijózanodtak és elszomorodtak, a pingvineket ismeretlenek vasrudakkal agyonverték.
Senki nem lepődött meg, mikor az időjárás miatt egynaposra szervezett Szigeten Iggy Pop nyála a kabátokba és sálakba burkolódzott közönség feje fölé fagyott.
