Dr. Tóth Emil kozmológus professzor, a Harvard Egyetem nemzetközi hírű kutatója, amúgy elsőrangú hegedűművész, nemrégiben egy szenzációs elmélettel lepte meg a tudományos közvéleményt.
Tóth professzor szabadságának egy részét minden évben a Palomar hegyi csillagvizsgálóban tölti, koraesténként kollégáinak koncertezve, a késői órákat pedig az Univerzum vizsgálatának szentelve.
A neves kutató elmondása szerint egyik éjszaka a különös Macskaszem csillagködöt tanulmányozta a Sárkány csillagképben. A hajnalt megelőző órákban a fáradtságtól kissé már hunyorgott, ezért, hogy el ne szenderedjen, a teleszkóp mellett dúdolgatni kezdett.
Másnap délelőtt, már a villásreggeli fogyasztása közben is a "Csillagok, csillagok..." kezdetű népdal járt a fejében. Éppen egy újabb pohár narancslét töltött magának, amikor beléhasított a felismerés.
Ez nem lehet véletlen, gondolta izgatottan, és szinte alig tudta kivárni, hogy este ismét a teleszkóp elé ülhessen.
Mint kiderült, valóban nem tévedett, a tudós szemei előtt ismét felbukkant az égi kottára hasonlító alakzat, majd a csillagképet egy számítógépes program segítségével elforgatva, a jólismert népdal hangjegyei tűntek fel sorra.
A szenzációs felfedezéstől egészen felvillanyozva, Tóth professzor a következő másfél hónapot lázas munkával töltötte, melynek eredményeképpen a szuperhúr elmélet egy újabb, egészen eredeti változatával állt elő.
Eszerint a Világegyetem nem más, mint valamiféle kozmikus lant, amit az elméleti fizikából ismert szuperhúrok feszítenek ki. A csillagködök és más égi objektumok pedig univerzális kottaként szolgálnak az isteneknek, akik egymást szórakoztatva alakítják játékukkal a világ folyását.
Tóth Emil eredeti teóriája egyben megmagyarázza azt is, miért szeretik annyira a zeneszerzők a szabadban tölteni a nyári éjszakákat. Hiszen az égboltra kissé szerencsés szögből felnézve a teremtés leggyönyörűbb dallamait olvashatják ki.