hírek az érme másik oldaláról

A Fiatal Írók Szövetsége, a Hírcsárda és Tacskó Muki közös pályázata álhíreket generáló őrülteknek és szenteknek.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Magyar Csaba: Harapós robotkutya

2010.12.09. 02:58 - SZAVICS

Címkék: álhír harapós

A Dogomoto nevű japán játékgyártó 2000 dollárért kapható, élethű, fogakkal is rendelkező robokutyát dobott a piacra. A beszédet is felismerő négylábú robot házőrző programjába azonban egy sajnálatos hiba csúszott, amire akkor derült fény, amikor az egyik roboteb gazdájához a postás véletlenül kétszer csengetett be.
A második csengetés után, a kertkapuban álló egyenruhás ember láttán a házőrző módra állított és már addig is vicsorgó mintegy harminckilós robotállat teljesen megvadult, ám a postás helyett saját gazdájára vetette magát. A rosszindulatú programhiba miatt a mesterséges négylábú semmilyen vezényszóra nem hallgatott és egyedül élő gazdája bokáját egészen akkumulátora lemerüléséig az állkapcsai között tartotta.
 
 
Mint kiderült, ugyanez a hiba akkor is előidézhető, ha a robotkutyára túlzottan ferde szemmel néznek, ami bizony a távolkeleti szigetországban gyakorta megtörténik.
 
A játékgyártó azóta visszahívta mind a 35000 eddig eladott robotjószágot, ám azok nem hallgatnak a szóra. A neveletlen állatok inkább gazdáikra vadásznak. A Dogomoto nyilvános közleményben kért bocsánatot a publikumtól, a kórházi ellátás megtérítését és ingyen robotkedvencet ígérve a következő, javított szériából.

A bejegyzés trackback címe:

https://pallerozottelme.blog.hu/api/trackback/id/tr682500950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása