hírek az érme másik oldaláról

A Fiatal Írók Szövetsége, a Hírcsárda és Tacskó Muki közös pályázata álhíreket generáló őrülteknek és szenteknek.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Ripityom: A BKV betiltaná az integetést a sofőrök között

2010.12.09. 05:55 - SZAVICS

Címkék: bkv álhír betiltás

A BRFK szóvivője szerint egyre gyakoribbak Budapesten a BKV-nál üzemeltett személyszállító járművek által okozott baleseteket, mert a villamos- és buszvezetők túl sokáig integetnek egymásnak, ami több esetben is figyelmetlenséghez vezet.

A ’60-as és ’70-es években még sokkal kevesebb ideig tartott egy integetés, 2 másodpernél nem több. Ma viszont ez eltarthat akár 4-5 másodpercig is – nyilatkozta Beszédes Bernadett, a BKV ZRt. sajtóreferense.

 

Úgy szabályozást fogunk bevezeti és visszaállítjuk a régi rendszert, már ami az integetést illeti.

A buszsofőrök budapesti szakszervezete tiltakozásképpen kijelentette, hogy még a magánéletben is integetni fognak egymásnak, és ha felismerik egymást a közutakon, lelassítanak, és legalább 10 másodpercig fognak integetnek.
 
- Egy nagy matricát fogunk a szélvédőre ragasztani, hogy növeljük autóink felismerhetőségét – mondta Kotsis Ádám, trolibuszvezető.

A bejegyzés trackback címe:

https://pallerozottelme.blog.hu/api/trackback/id/tr572500562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása