hírek az érme másik oldaláról

A Fiatal Írók Szövetsége, a Hírcsárda és Tacskó Muki közös pályázata álhíreket generáló őrülteknek és szenteknek.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Kokszos Tóni: Interspar nyílik az ELTE helyén

2010.12.11. 00:40 - SZAVICS

Címkék: spar álhír elte bölcsész west balkán westend

Egy Interspar hipermarket fog nyílni az ELTE Bölcsésszettudományi Karának helyén. A jelentős anyagi gondokkal küzdő oktatási intézményen tavaly fejezték be a felújításokat, melyet a Spar üzletlánc 3 milliárd euróért vásárolt meg. Az egyetem a befolyt összegből az ösztöndíjakat, valamint a büfék sörkészletét is növelni kívánja.

 

- Mindenképp szeretnénk megőrizni az épület jelenlegi arculatát. A rideg és statikus berendezkedés helyett feltett szándékunk, hogy vevőink számára élmény legyen a vásárlás, ezért a freskók nézegetése mellett a hangszórókból Demeter István professzor a magyar fazekasmesterség őseredetéről szóló előadásai is hallhatóak lesznek- mondta el Jürgen Klaus, a vállalat magyarországi képviseletének igazgatója.

- Elégedettek vagyunk a tárgyalások végkimenetelével. Természetesen a kar továbbra is a bölcsészettudományok fellegváraként fog üzemelni, de költség- és energiatakarékosság miatt a Westend bevásárlóközpontba helyeztük át székhelyünket- tette hozzá Hudecz Ferenc, az egyetem rektora.

Meg nem erősített hírek szerint ezek után a romanisztika szak egy Calzedonia fehérnemű üzletben, míg a legnépesebb táborral rendelkező magyar szak a szomszédos West Balkánba költözik át.

A bejegyzés trackback címe:

https://pallerozottelme.blog.hu/api/trackback/id/tr872508128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabe2 2010.12.11. 09:15:53

Ez kurva jó, nem ezt javaslom én is régóta? A többi pesti egyetemmel mi lesz?

LadyEmerencia 2010.12.13. 21:18:48

Tőlem diliházat is nyithattak volna a helyén,leginkább arra hasonlít.
süti beállítások módosítása