hírek az érme másik oldaláról

A Fiatal Írók Szövetsége, a Hírcsárda és Tacskó Muki közös pályázata álhíreket generáló őrülteknek és szenteknek.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Ripityom: Brit tudósok megfejtették a brit tudóssá válás génjét

2010.12.09. 04:57 - SZAVICS

Címkék: genetika álhír brit tudósok

5 éves kutatómunka eredményeként brit tudósok kiderítették, hogy mely gének felelősek azért, hogy az emberek brit tudóssá válhassanak. Közel 3000 brit tudóst vont be a kutatásba az a 20 főből álló brit tudós csoport, akik a kutatást levezényelték.

 
A kutatás első két évében a 3000 fős kísérletben részt vevő brit tudós a vérszerinti családtagokon, testvéreken, szülőkön és nagyszülőkön végezték el a genetikai vizsgálatokat és vettek DNS mintát. Két év elteltével döbbentek rá, hogy a leghatékonyabb módszer az lenne, ha önmagukon végeznék el a vizsgálatokat, ugyanis ők maguk már mindannyian brit tudósok. A két eredményt összevetették, és sikerült is megtalálni a rakoncátlan gént, aki köszöni, jól van.
 
 
A kutatás egyik érdekessége, hogy nem csak britekben, hanem más, Európában élő emberekben is lappanganak ilyen gének. A kutatócsoport tagjainak rokonai között ugyanis voltak Lichtensteiniek, San Marinoiak, Monacóiak, és a csoportból az egyik brit tudós nagyapja pedig Renato Martino vatikáni bíboros.
 
Más kontinensen élőknél sem kizárt, hogy hasonló géneket találnak emberek DNS-ében.
Erre a felfedezésre egyelőre még nincs tudományos magyarázat, állítják a brit tudósok.
 
A vizsgálatok folyamán a véletlennek köszönhetően még az is kiderült, hogy mely gének okozzák a fogkefék gyors kopásának jelenségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://pallerozottelme.blog.hu/api/trackback/id/tr802500567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása